Kiállításjáró

Üdv minden idetévedt olvasónak!

Ha szeretsz múzeumokban sétálni, régi holmikat bámulva, jó helyen jársz.

Ha szeretsz sok érdekességet megtudni a múltról a tárgyak által, sőt, ha megfordult a fejedben a múzeumi séták során, hogy jó lenne kipróbálni ezt-azt, akkor ez a blog valóban hozzád szól.

Sokan vagyunk, akik szívesen járunk kiállításokra, de elég kevés szót ejtünk róla: csöndes tömeg.

Ezen a blogon én hangot adok a saját élményeimnek, beszámolok érdekes, szórakoztató kiállításokról, melyeket itthon vagy külföldön volt szerencsém megnézni. Főleg történeti, régészeti témájú látnivalókról fogok írni, ritkábban művészetiről (bár itt-ott a két téma érdekesen találkozhat), plusz még a kivétel, ami biztos lesz bőven, mert miért is ne.

Ízelítőül mesélek néhány apróságot arról, hogy a közelmúltban merre jártam, felelevenítek pár kiállítást, amely számomra így vagy úgy, de emlékezetes volt.

Elsőnek egy olyan helyről írok, ahol valószínűleg nem sokan jártatok.

Ez a National Museum Cardiff 'Origins – In Search of Early Wales' című állandó kiállítása. Az egyik legjobb kiállítás, ahol valaha jártam. Miért is?

Először is, van érthető, releváns koncepciója. Ahogy belépünk a terembe, szembe találjuk magunkat egy rövid bevezető szöveggel, amely sínre teszi a gondolatainkat, arra a sínre, amin majd az egész kiállítás végigvezet. Időutazás az őstörténeti kezdetektől a középkorig.

„Who were our ancestors, and how different were they from us? What has changed and what has caused these changes?”

Nagyon jó kérdések, melyekre ezek után az egész teremben kereshetjük a választ. Merthogy csak egyetlen terem, de az olyan sűrűn megrakva tárlókkal, magyarázó szövegekkel és mindenféle szórakoztató-szemléltető kütyüvel, hogy mindent végignézni komoly feladat. Én cirka kétszer három órát voltam bent, de még visszamennék...

Valóban, a kiállítás második nagy erénye a rengeteg tárgy, átláthatóan elrendezve, mindegyik leírással, némelyik hosszabb magyarázattal is ellátva: mi is volt az, hogyan használták? És bizony, a szövegekben van legalább annyi kérdőjel, mint állítás. Nem félnek a kétséges kérdéseket nyitva hagyni, vagy éppen direkt elgondolkoztatni.

Ebben persze a gyerekek szórakoztatására szánt mindenféle kütyük járnak élen, amelyekkel szintén tele volt a kiállítás, és ezt nyugodtan fölírhatjuk harmadik nagy erényének.

Nem találom fel vele a spanyol viaszt, tudom jól, de a témáról szóló blogban szerepelnie kell, mint tételmondatnak, hogy a múzeumi élményt az eredeti tárgyak és az interpretáció együtt adja, ha a látogató minden érzékét, minden gondolatát lefoglalja a téma, ha a magyarázat egyszerre logikus, szórakoztató és átélhető. Itt mindent megtettek, hogy a kiállítás élményt jelentsen mindenki számára. Számtalan lapozható, megtapogatható, nyomkodható holmi a gyerekek és a már-egy-fokkal-kevésbé-gyerekek szórakoztatására.

Érdekes ötlet volt még, én hasonló kiállításon előtte nem láttam ilyet, hogy egy-egy korszak, téma felvezető szövege mellé egy-egy kortárs műalkotást (képet, szobrot) állítottak. Nem mondom, hogy mindig rájöttem, mi köze is az aktuális kor eseményeihez, de sokszor elgondolkoztatott. Akinek jobban jár erre a rugóra az agya, annak biztosan kellemes élményt jelent. És pontosan ez a lényeg egy jól összerakott kiállításnál: mindenkinek tartogat valami érdekeset.

Aki Cardiffban jár, nézzen be, nem bánja meg!

Amire másodszor felhívnám az olvasóim figyelmét, az a British Museum egyik terme, mégpedig a 41-es számú.

Legenda, hogy a British bejárásához több nap szükséges, de ha megnézzük, mire, már nem is tűnik olyan soknak... Ez a múzeum ugyanis nem kisebb feladatra vállalkozik, mint hogy végigvezet a világtörténelmen és annak valamennyi fontos kultúráján. Természetesen, jobb meggyőződésem ellenére én is az egyiptomi részen kezdtem. A meggyőződésem ugyanis azt mondatja velem, hogy a fontosabb műtárgyakat a saját hazájukban, a felfedezési helyükhöz minél közelebb kellene bemutatni. Az eredeti környezet, a kultúra, amiből egykor létrejöttek, sokat hozzátesz magának a tárgynak az érdekességéhez, amíg a környezetükből kiragadva, a világ másik végén kevesebbet mondanak. (Persze, a közelmúlt eseményei ezt a meggyőződésemet éppen Egyiptommal kapcsolatban némileg felülírták – lehet, hogy egy idegenbe szakadt múmia mégiscsak nagyobb reményekkel nézhet az öröklét elébe a Louvre-ban, a British Museumban, vagy éppen nálunk, mint az otthon maradt kollégái... Sajnos.)

És bizony, a világ egyik leg-leg-leg múzeumában nem csak a tárgyak, de a leírások se mondanak túl sokat, az egyiptomi gyűjtemény világhíres tárgyait, mint a Szfinx szakálla, vagy a rosette-i kő, középiskolás tankönyvízű és -színvonalú magyarázó szövegek kísérik.

Csalódottan jártam a múzeum folyosóit, és már éppen azon voltam, hogy szégyen vagy nem szégyen, de elkönyvelem magamban, hogy a British bizony nem tetszik, mikor betévedtem a 41-es számú terembe. Itt olyasmivel találkoztam, ami mindig le tud venni a lábamról: koncepcióval.

A terem címe: Europe: AD 300–1100, és annak szentelték, hogy megmutassák, hogyan alakult ki a Római Birodalom romjain, sok különböző nép és kultúra találkozásából a középkori Anglia. Sok tárggyal, melyek talán nem olyan híresek, mint a Szfinx szakálla (de pl. a Sutton Hoo-i sisakkal legalább illusztrációként biztos találkozott már mindenki), érdekes magyarázatokkal, és nem utolsó sorban egy olyan térben, mely tökéletesen illik a témához. A 41-es terem ugyanis három szárny összekapcsolója. És bizony, egy kiállításon, amely arról szól, hogy az ember az adott teret bejárva fedezi fel a tárgyakat, a tér maga, az elrendezése sokat számít abban, hogy átélhető legyen a koncepció.

Ez a terem annak, aki innen kilép – bármelyik irányba is – egy világos gondolatot hagy a fejében, tárgyakkal, történetekkel, érdekességekkel alátámasztva.

Engem pedig megerősített abban, hogy az emberek bizony a saját történelmüket tudják a legjobban bemutatni mindenhol.

Ha már itt tartunk, hogy ki-ki a saját történelmét, muszáj említést tennem még egy helyről. Dublin, National Museum of Ireland: Decorative Arts & History.

Dublinban mindössze 3 napot töltöttem, így csak keresztülrohantam mindenen, ami akkor is és itt is nagyobb figyelmet érdemelne: a Gaol, a nemzeti emlékhellyé nemesült börtön, a Városháza abszolút színes-szagos Dublin történetét bemutató kiállítása, a Guinness Storehouse, ahová természetesen a torony tetejéről való kilátásért és a frissen csapolt Guinnessért érdemes fölmenni, de mint múzeum, mutathatna többet...

A National Museum of Ireland 'Decorative Arts & History' épületében Írország újkori történetéből járhatunk be fejezeteket.

A korábbi idők emlékei az Ír Nemzeti Múzeum egy másik épületében vannak. Azt most nem részletezném, elég róla annyi, hogy ahogy beléptem az aulába, káprázott a szemem a rengeteg aranytárgy csillogásától. Viszont hogy mi micsoda, és mit is kellene rajta nézni, arról nem sokat tudtam meg. Mindenesetre láttam itt is két érdekes kisebb kiállítást, egyet Taráról, egyet pedig a mocsári múmiákról, ezekről majd lehet, hogy említést teszek máshol.

Most inkább az újkori történeti részről mesélek, ha már a maradandó élményeket sorolom.

Itt először megnéztem a 'The Easter Rising: Understanding 1916' című nagyon érdekes tárlatot.

Az ír történelmet gyakran hasonlítják a magyarhoz, az ő 1916-jukat a mi '48-unkhoz, nem is alaptalanul. Ahogy azokat a termeket jártam, én sem tudtam elkerülni az összehasonlítást. Nem volt egy kimondottan színes-szagos kiállítás, sőt, megvolt egy ünnepélyessége, a témából adódóan. Mégsem éreztem rajta azt a mázként rákent pátoszt, amivel mi általában a '48-as eseményeket, hősöket ábrázoljuk. A kiállításnak egy jól átgondolt koncepciója van, négy terem vezeti keresztül a látogatót a felkelés előzményein, eseményein, hatásain és emlékezetén. (Akit bővebben érdekel, a múzeum honlapján elolvashatja az egyes témák összefoglalóit.)

Összességében azt láttam, hogy a történelmük egy fontos és vitatott állomásáról egy korrekt, többszempontú, a történelmet és annak mozgatórugóit, nem pedig legendákat bemutatni akaró kiállítást rendeztek. Elismerésem.

Ahogy kijöttem, az élménnyel elégedetten rohantam is volna tovább. A hadtörténeti kiállítások nem érdekeltek annyira, és várt a Jameson Múzeum... Az előbbi kijárata, az 'Irish soldiers in the 21st Century' című rész mellett mentem el, mikor olyasmi történt, amit máig sem értek: a harckocsik és repülők látványa valahogy bevonzott a terembe.

Pedig a háborús holmik engem egyáltalán nem szoktak vonzani, sőt. És ha már bementem, nem is jöttem ki egyhamar, hanem visszafelé végigszaladtam az egész ír hadtörténeten. Leginkább persze az 1916-os felkelésről és a függetlenségi háborúról szóló rész fogott meg: érdekes volt ugyanazt, amit az előbb politikatörténeti szempontból jártam végig, most a hadtörténet szemüvegén keresztül, sőt, valamennyire a „mindennapi ember” szemszögéből látni, hiszen a kiállítás nem kis része erre koncentrált. Persze itt már nem fukarkodtak a játékos, színes-szagos elemekkel, a filmrészletektől a 'találd ki, kinél hol van elrejtve a fegyver' feladványokig.

Végül a tervezettnél vagy 2-3 órával később, de jóval több élménnyel jöttem ki a múzeumból. Aki arra jár, ne hagyja ki!

Ennyit egy szuszra, hamarosan folytatom néhány magyar kiállítással, ugyanezzel a stílussal.

Ha tetszett, nézz vissza!