Nem, ki kell, hogy ábrándítsak
mindenkit: ezek a múmiák igencsak tartózkodóak. Bár egyiküknek
egy gimnáziumi szertárban volt az előző állása, így
megszokhatta volna a közvetlenséget, de nem: itt, a Szépművészeti
Múzeumban megmaradt titokzatosnak és távolságtartónak.
Lelkesen és nagy elvárásokkal indultam a Múmiák testközelben című kiállításra. Egyrészt azért, mert a Szépművészeti az ország egyik legszínvonalasabb múzeuma, másrészt pedig, bár Egyiptom szinte az elcsépeltségig népszerű téma, bőven tartogathat még meglepetéseket.
A kiállítás elrendezése átlátható és szellős. Egyetlen teremben van az egész, a Dór csarnokot foglalja el. Az egész kiállítás barnássárga-fekete, a falon körbefutó fekete sávban fehér szövegek. Komoly, szinte ünnepélyes hangulatú. Kép, ábra alig, a röntgenfelvételeket kivéve. A csarnok közepén, válaszfalakkal elkerítve egy kisebb teremrész, bevezetésül némi információval a múmiákról úgy általában. Kívül a négy főhős a négy sarokban, köztük a falakon átvezetésül egy-egy, velük kapcsolatba hozható témát bontanak ki sok szöveggel, kevesebb tárgyi anyaggal. Átgondolt, megkomponált az egész, bár azért nekem elsőre furcsa volt, hogy a fő attrakciót bedugják a sarokba. Persze, lehetne ebből is sokat kihozni, berendezni például a környezetét úgy, hogy valami hangulatot teremtsen, egy kis homok, pár tégla, képek mellette a falon... De hát nem, az már nem a Szépművészeti lenne.
A bevezető teremrészben nem a
látnivaló dominál, hanem a szöveg, zömében az egyiptomi múmiák
szomorú sorsáról és felhasználási módjairól. Érdemes
végigolvasni az olyan gyöngyszemekért, mint a kis anekdota az
érzékeny lelkű festőművészről, aki, mikor megtudta, hogy a
„múmiabarna” festék miből készül, nem használta többet,
sőt, eltemette a tubusokat a kertjében... Lehet itt még olvasni a
szó eredetéről, állati múmiákról, és azoknak az
élettörténetéről, akik a múzeumnak adományozták a négy
kiállított múmiát... Egyik téma sem érdektelen, de azért
tetten érhető a „töltsük már ki valamivel a teret”
igyekezete... Annál nagyobb várakozással lépünk ki, hogy lássuk
végre a lényeget!
A sarkokban a múmiák. Akinek van,
szarkofággal, a többi anélkül, mögöttük a falon a
röntgenfelvételük, és egy adatlap: kor, lelőhely, testi
jellegzetességek, halál valószínűsíthető oka, stb. Mintha csak
az igazolványukat mutatnák. Annyira tűnnek közlékenynek, mintha
az orvosi váró sarkában ücsörögnének a leleteikkel. Voltam
olyan szerencsés, hogy tárlatvezetéssel néztem meg a
kiállítást, így elég sokat megtudtam arról, mit is
kell nézni a röntgeneken, plusz még néhány érdekességet a
kutatás és a kiállítás felépítésének kulisszatitkairól.
Egyébként azonban esélyem sem lett volna erre, maga a kiállítás
interpretációja alig árul el valamit.
Saroktól sarokig sétálva a falak
mentén egy-egy téma van kibontva: népesedés az ókori
Egyiptomban, a portré, szarkofágok, valamint a balzsamozás. Kicsit
esetlegesnek tűnik ez is. Néhány tárgy, relatíve sok szöveg.
Fontos attrakciónak szánták az egyik múmia arcrekonstrukcióját:
részletes róla a technikai nyelvezetű leírás, ehhez kapcsolódik
az egész portré-téma. De a szakszerű leíráson túl a
figyelemfelkeltő részleteket itt is lespórolták. A vezetőnk
elmondta, hogy állt össze az arc rétegről rétegre, hogy lepődtek
meg a különös vonásain, de erről egy fotósorozatot nem tettek
volna ki a szöveg mellé...
Írtam már arról, hogy ha múmiákról van szó, mindig felmerül a kegyelet kérdése. Persze, Egyiptom annyival van távolabb időben és kultúrában, hogy az egyiptomi múmiákat látva jóval kevésbé fogja el az embert annak az érzése, hogy ők is emberek voltak valaha, mint például a váci fehérek esetében. Egy tetőtől talpig becsomagolt múmia esetében pláne nem. A „Kicsomagolt múmia” mellett állva merült csak fel bennem, hogy mégis, ez egy holttest, ami teljesen meztelenül fekszik itt. Amúgy a kiállításban egyedül a címe, ami hangulatkeltő, minden más a tudományos módszerek távolságtartó világáról szól, így én sem időztem ennél a gondolatnál sokáig.
Miután a kiállítást körbejártuk,
következett a harmadik nagy attrakció: a 3D-s filmvetítés! 8
perc, csili-vili technika, valóban nagyon látványos. Viszont nem
tudtunk meg belőle semmi újat: amit elmondott, az töredéke annak,
amit már a vezetőnktől hallottunk. Bár általában én is
szeretem a saját tempómban sétálva nézni a kiállításokat,
nagyon ajánlom mindenkinek, hogy a Múmiákat vezetéssel nézze
meg, annyira kevés a kiírt információ! Aki mégis vezetés nélkül
indulna el, az viszont mindenképpen a filmre üljön be
először, és utána induljon neki a kiállításnak! Azért
felmerült bennem az eretnek kérdés, hogy tesz-e hozzá valamit az
élményhez a 3D-s mozi, vagy egy hagyományos vetítés is pont
ennyit érne? Én az utóbbira szavazok, bár valószínűleg a
marketingesek nem értenének egyet.
Visszagondolva, kicsit olyan az egész kiállítás, mint a jó tanuló alibiből, fél óra alatt összedobott házidolgozata: jó a koncepció, nagy vonalakban megvan benne minden, ami kellhet, és mégis kevés. Valami hiányérzet marad utána.
